Aki nem nyújtja be a nyilatkozatot az év végéig, az legközelebb az adóbevallásában próbálkozhat. Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a nyilatkozatott a személyi jövedelemadó visszatérítéséhez – szúrta ki a Porfolio. A VISSZADO-nyilatkozatra keresztelt dokumentum a NAV honlapján az szja-visszatérítés ablakból a nyilatkozatra kattintva ügyfélkapus azonosítással érhető el az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén. A nyilatkozat kitölthető mobiltelefonnal, tablettel is. Az adóhatóság közlése szerint a VISSZADO-nyilatkozatot a NAV előre kitölti a rendelkezésére álló adatokkal. A családi pótlékot folyósító szerv adatszolgáltatását követően, várhatóan november második hetétől az utalási adatokat is betölti a NAV, ezt érdemes megvárniuk azoknak, akiknek családi pótlékot folyósítanak. Ha a NAV által ismert adatok teljes körűek, akkor a nyilatkozat benyújtására nincs szükség – írják. Papíron is ki lehet tölteni, illetve el lehet jutattni a NAV-hoz a dokumentumot. Jogosult ön az szja-visszatérítésre?
Minden gyermekes szülőnek, aki családi kedvezményre jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekho, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede. Az igénylő nyilatkozatot már több mint 100 ezren töltötték ki online, így megadva a szükséges adatokat az szja-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához. Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-ig kitölteni és elküldeni, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ők kapják kézhez. A kitöltésben segítséget jelenthet a NAV új videója. Az adóhivatal 2022. február 15-ig automatikusan visszautalja a pénzt azoknak a szülőknek, akiknek jövedelméből évközben a munkáltató, kifizető levonja a személyi jövedelemadót (szja), az ekhót. Azoknak az érintetteknek nincs teendőjük, akiknek a családipótlék-folyósítási adatokból az adóhivatal ismeri a belföldi bankszámlaszámukat, a postai címüket. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonban nem tudhatja minden érintett utaláshoz szükséges adatát, ezért van szükség a Visszado-nyilatkozat kitöltésére, melyet december 31-ig lehet megtenni.
Ha a NAV által ismert adatok teljes körűek, akkor a nyilatkozat benyújtására nincs szükség. Benyújtás papíron és az ÁNYK-val A VISSZADO-nyilatkozat nemcsak online, hanem papíron is kitölthető, postán és személyesen is benyújtható. A nyilatkozatra használható az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) is. A papíros beküldéshez a nyomtatvány letölthető és kinyomtatható a NAV honlapjáról vagy elérhető a NAV ügyfélszolgálatain. A benyújtási határidő elmulasztása A NAV nem utal 2022. február 15-éig kedvezményelőleget, ha nem ismeri az utaláshoz szükséges adatokat azért, mert valaki elmulasztja a nyilatkozatát benyújtani az év végéig. Ilyenkor a visszatérítéshez való jog a 21SZJA adóbevallásában érvényesíthető 2022. május 20-áig. FIZESSEN ELŐ AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA! Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Az Önadózó csomag előfizetési díja 2022. 4-12. hónapra 21. 735, -Ft. Mit ad ennyiért Önnek az Önadózó? Önadózó újság havi lapszámai (az előfizetés kezdő hónapjától decemberig, print és elektronikus formátumban) + Online csomag: Számviteli szabályzatok 2022, GDPR Segédlet, Pénzmosás elleni szabályzat 2022, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon, Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek.